PDA-PNA
Tesztek-Bemutatók
Airis T930 PNA bemutató
| Airis T930 PNA bemutató |
|
|
|
| Írta JJmaxi | |
| 2007. augusztus 27. | |
Iszonyatos dömping van ma manapság PNA téren, szinte nincs is olyan multi cég amelyik kínálatában fel ne bukkanna valamelyik ismert vagy kevésbé ismert gyártó terméke. A vásárlók pedig sokszor tanácstalanul állnak, hogy meg szabad-e venni az adott készüléket.
Ha adhatunk egy jótanácsot, akkor mindenkinek azt javasoljuk, hogy PDA vagy PNA készüléket csakis szaküzletben vásároljon, mert sok későbbi kellemetlenságtől kímélheti meg magát, és érdemes azt is megvizsgálni, hogy az adott készülék milyen garanciális hátérrel és navigációs programmal rendelkezik.
Most egy olyan PNA készüléket szeretnék bemutatni, amelynek neve már valószínűleg ismerősként cseng olvasóinknak. A spanyol Airis cég a sikeres T920-as PNA után előrukkolt a megújított modellel, ami várhatóan szintén komoly sikereket fog elérni a vásárlók kegyeiért folytatott harcban. Azok számára akik nem olvasták vagy nem hallották volna már valahol, és idegenkednek az Airis márkanévtől szólok hogy ne tegyék. A készülék belsejében ugyanis az egyik legnagyobb PDA-PNA gyártó, a MIO által előállított technika teszi a dolgát. Előrebocsátom, hogy kicsit elfogult vagyok az Airis PNA készülékekkel kapcsolatban, ugyanis az előd T920-as modellt nyúztam a nyár folyamán nagy-nagy megelégedéssel és így kíváncsian vártam, hogy az új testvér mivel tud többet. Természetesen a technikai paramétereket már ismertem, de azért nézzük át újra: Jellemzők:
Ha megnézzük az adatokat láthatjuk, hogy az előd modellnél izmosabb processzort, frissített operációsrendszert és nagyobb memóriát kapott a T930-as. A másik lényeges momentum, hogy míg a T920-as hazánkban navigációs rendszer nélkül volt kapható, a T930-as már megvásárolható az iGO minden verziójával. Nézzük meg, hogy mi található a dobozban: A dobozt kibontva egyből magát a készüléket találjuk, majd alatta felbukkannak a tartozékok is. A készülékhez kapunk egy CD-t ami a használati útmutatót és számítógépünkkel összeköttetést megteremtő ActiveSync programot tartalmazza, továbbá egy USB kábelt, autós tartót és töltőt (ami nagyon jó minőségű, tökéletesen tartja a készüléket). Sajnos itt kell megemlítenem, hogy csakúgy mint az elődnél itt is hiányzik a hálózati töltő, amit persze külön meg tudunk vásárolni, de ezen talán nem kellene spórolni a cégnek, ugyanis ennek hiányában kizárólag az autóban tudjuk tölteni a készüléket, mert USB-ről nem tölt! Miután feltöltöttük a készüléket (jobb híján az autóban), kapcsoljuk be, hogy mit is tud. Sajnos a töltésnél a hálózati töltő hiánya mellett meg kell említenem, hogy lespórolták a töltésvisszajelző ledet, így csak bekapcsolva nézhetjük meg a töltöttségi állapotot. Az első bekapcsolásnál kb. 5 másodpercig kell nyomva tartani a gombot, miután feltűnik a kezelő felület, ami szintén megújult, és a navigációs gomb mellet egy képnézegető funkcióval is bővült. Maga a kezelés roppant egyszerű, ami persze alapkövetelmény egy PNA készüléktől. A 3 lehetséges ikonnal egyikkel a navigációt, másikkal a képnézegetőt és harmadikkal pedig a készülék beállításokat érhetjük el. A beállításokban a fényerőt, hangerőt, órát, nyelvet…stb állíthatunk be. Ide amúgy is érdemes benézni, és a nyelvnél máris átállíthatjuk magyarra, mivel a T930 rendelkezik honosított kezelői felülettel. A kívánt beállítások után lépjünk vissza a főmenübe, és nézzük meg, hogy hogyan teljesít navigáció terén a T930, végül is ez a fő funkciója. A navigáció ikonra kattintva pillanatok alatt betöltődik az előtelepített iGO adott változata. Mivel a T930–ban sirf III-as GPS található, nagyon gyorsan stabil jelet adott és végig meg is tartotta azt. A program működése gyors, akadozásmentes volt, de ezzel már az előd modellnél sem volt probléma. Vezetés közben a hangok kellő hangerővel szólaltak meg (sőt) és nagyon jól érthetőek voltak. A kijelző minősége is tökéletesen megfelelt, még erős napsütésben is viszonylag jól olvasható maradt. Magára a navigációs programra túl sok szót nem vesztegetnék, mivel azt már amúgy is ezerszer kiveséztük. Tökéletes párosítás, és ami nagyon fontos, hogy nyugodtak lehetünk a későbbi folyamatos frissítések miatt.Végül ejtenék pár szót a T930 további lehetőségeiről. Akik a „gyári” képnézegető mellett ami a belső memóriára vagy az SD kártyára másolt képeinket jeleníti meg másra is szeretnék használni az Airis T930-at, és haladó felhasználók, további lehetőségek is megnyílnak, ha a interneten szétnéznek egy picit. Airis T930 PlusszAz Airis T920-hoz is sok „külső” programozók által készített dolog létezett, és ezek nagyrésze elérhető a T930 hoz is. A teljesség igénye nélkül megemlíteném az Airis Tool nevű alkalmazást és a WolfNCU-t amiknek segítségével további képeségekkel ruházhatjuk fel kedvencünket.Airis Tool: ![]() ![]() WolfNCU: ![]() ![]() Felhívnám a figyelmet, hogy ezeket viszont csak azok próbálják ki, akik tudják is, hogy mit csinálnak. Zárszóként pedig csak annyit, hogy ár/érték aránya miatt a készüléket nagyon jó vételnek tartom (gyakorlatilag ugyanannyiba kerül mint az előd modell, viszont ebben erősebb processzor, nagyobb a belső memória és újabb operációs rendszer fut), és bátran merem ajánlani a PNA készüléket vásárolni szándékozó olvasóinknak. Pro: elegáns dizájn, 512 belső memória, 400 MHz processzor, WinCe 5.0 Kontra: hálózati töltő hiánya, töltésvisszajelző led hiánya Magyarnyelvű leírás innen letölthető. Találatok: 12073 |
| < Előző | Következő > |
|---|
![]() | 2478 Összesen |
![]() | 0 Ma |
![]() | 0 Ezen a héten |
![]() | 0 Ebben a hónapban |
![]() | Legutóbb: markrevier |