Előző cikkemben már bemutattam az égiPóráz rendszer SAT-20-as készülékét és az általa rögzített adatok feldolgozását végző webtrack rendszert, amely az Interneten keresztül teszi elérhetővé és menedzselhetővé az eszköz(ök) által szolgáltatott adatokat. Ilyen rendszert több cég is üzemeltet, azonban a égiPóráz PDA alapú szoftvere még újdonságnak számít. Írásomban megpróbálom részletesen bemutatni a készülékekhez készített PDA alapú égiPóráz szoftvert, és annak működését.
Az égiPóráz szoftver az "égiPóráz-rendszer" szerves részét képező nyomkövető program, mely a GPS vevőként működő égiPóráz jelenleg a SAT-19, SAT-20 és az égiPóráz SAT-50 nevű készülékek teljes körű vezérlésére képes. A szoftver segítségével az égiPóráz eszközök által szolgáltatott viszonylag bonyolult és nagy mennyiségű információt, saját Magyarország térképen (utcaszintű Útinfó térkép!) keresztül, rögtön érthető és szemléletes formában kapjuk meg. A PDA-n futó alkalmazás az eszközök vezérlését, illetve az azoktól érkező információk vételét GSM hálózaton keresztül (hanghívás, illetve megszabott formátumú és tartalmú SMS, vagy GPRS kapcsolat útján) végzi. Ebből következik, hogy a szoftvert kizárólag GSM kapcsolattal rendelkező PDA készülékek (kombók) esetében érdemes feltelepíteni kézi-számítógépünkre, bár kétségtelenül bármilyen WM2003 vagy WM2005 rendszerrel rendelkező eszközre feltelepíthető. Éppen ezért bízom benne, hogy hamarosan W-LAN, vagy ActiveSync kapcsolaton keresztül is képes lesz a rendszer az adatok gyűjtéséért és szortírozásáért felelős webszerver elérésére.
Ismerkedjünk hát meg a szoftverrel:
Az égiPóráz szoftver, kizárólag SD kártyán kerül kereskedelmi forgalomba, azonban a más formátumú bővítőhellyel rendelkezőknek sem kell szomorkodniuk. A gyártó ígérete szerint (és saját tapasztalatom szerint is), lehetővé teszi a szoftver bármilyen "hozott" adathordozóra történő lockolását. Így elvileg bármilyen szoftver mellé is felrakható az alig 30 MB helyet foglaló alkalmazás. Itt fontos megjegyeznem néhány dolgot. Egyes szoftverek licencszerződése az adathordozóra is kiterjedhet, így mindenképpen érdemes átolvasni az adott alkalmazások erre vonatkozó szabályozásait. Az iGO és egyéb automatikus indítású alkalmazások esetében az "autorun" funkcióról kell lemondanunk az égipóráz használata esetén mivel a szoftver pont funkcionalitása révén a készülék resetelése után is azonnal el kell induljon.
Telepítés végén egy softreset után a program azonnal elindul a háttérben és ezt minden egyes újraindításnál megteszi majd.
A program menüből történő előhívásakor a következő kezdőkép kép fogad minket. Az indítóképen kiválasztható gombok közül a "kézi pozíció" segítségével hagyományos koordináta formátumban vihetünk be pozíciókat, amelyek megjeleníthetőek a térképen. Ennek használati értékét nem tudtam felfedezni, mivel a program az esetek nagy többségében "hozott anyag"-ból dolgozik. A "lekérdezés" gombbal az égiPóráz eszközünk aktuális pozícióját kérhetjük le a már előre beállított módon.

A "menü" gombra kattintva a szoftver főmenüjébe érkezünk. Itt kezdődik a program igazán izgalmas része. Mindenek előtt szükségünk lesz egy aktív eszközre és annak beállításainak ismeretére. Ezeket egyrészt az eszköz vásárlásakor kapjuk meg, másrészt mi magunk állíthatjuk be a későbbiek folyamán.
A mellékelt ábrán már látható egy felvett eszköz, azonban a szoftver telepítésekor az "eszközök" és "csoport" fülek alatt nem találunk bejegyzést. Oda magunknak kell a megfelelő paraméterek alapján besorolni egy, vagy több égiPóráz eszközünket. A főmenüben van lehetőség a menedzselt eszközök minden részletre kiterjedő felügyeletére. Kiválaszthatjuk (amennyiben több eszközt is felügyelünk) az alapértelmezett eszközt, követési paramétereket állíthatunk be, illetve "PARK" állásba rakhatjuk az adott eszközt.
Ebből a főmenüből érhető el az egyes eszközök egyedi beállítását lehetővé tévő "beállítások" menürész is.
A beállítások menüben adhatunk hozzá új eszközt a listánkhoz, illetve konfigurálhatjuk az egyes égiPóráz eszközöket.
A beállítások menüben egy eszköz listához adásakor következő adatokat kell alapesetben megadnunk: A tulajdonos vagy azonosító neve mellett egy rendszámot, az égiPóráz eszközünkben található GSM SIM kártya telefonszámát, egy felhasználónév-jelszó párost, valamint az eszközünk típusát.

Mivel az égiPóráz rendszer egy Internetes szerveren keresztül tölt le és fel adatokat, így szükségünk lesz még az szerverhez történő csatlakozás adataira. Itt újabb felhasználónév, jelszó páros kerül megadásra, valamint egy Internetes cím, ahol az égiPóráz szerver található. Fontos dolog, hogy a rendszer az eszközök egyedi IMEI kódja alapján azonosítja őket, így az eszköz IMEI kódjára mindenképpen szükségünk lesz. Ennek beszerzésére is lehetőséget kínál a szoftver, hiszen az előbbiekben már megadott adatok alapján hozzá tud csatlakozni saját égiPóráz eszközünkhöz és lekéri annak IMEI azonosítóját. Ezt utána nekünk csak a megfelelő helyre be kell írni és már kezdődhet is az eszköz tényleges beállítása...

Mivel a felhasználói kézikönyv részletesen taglalja a beállításokat, itt csak említés képpen sorolnék fel néhányat. A GPRS APN minden szolgáltatónál más és más, sőt, roaming esetén is változhat. Ezt egy-egy külföldi út esetén nem árt észben tartani hiszen könnyen megeshet, hogy az eszköz nem tud majd az Internetre kapcsolódni a hibás átjáró miatt (egy másik írásunkban már ezekről is volt szó...). Az égiPóráz eszköz beállítható tulajdonságai közül most két fontos dolgot emelnék ki. Az egyik a behívási mód.
Egyes eszközöknél lehetőség van nem csupán az aktuális pozició lekérésére, hanem szükség esetén kétirányú kommunikációra is. Ez a gyakorlatban azt jelenti hogy pl. lehallgatható az eszköz közvetlen környezete, illetve szükség esetén (pl. gépkocsi hangszórórendszerébe kötve) hangutasítások adhatóak az eszközön keresztül. (pl.: Kedves autótolvaj! Kérem a következő sarkon, a lámpa után álljon meg és várja meg a rendőrök kiérkezését...) Biztosan hatásos lehet...
A másik fontos dolog a kommunikáció, illetve a pozíciótovábbítás módja. Az égiPóráz GPRS kapcsolat és SMS útján képes kommunikálni, illetve ezek különböző kombinációival. Ez akkor lehet praktikus, ha valamilyen oknál fogva a GPRS kapcsolat nem áll rendelkezésre. Ilyenkor normál SMS útján is van lehetőség a pozíció továbbításra. Mint azt előző cikkemben említettem a logger funkció miatt (képes a pozíció megjegyzésére és tárolására, ha nem áll rendelkezésre térerő) az én választásom a SAT-20-as eszközre esett. Ez az eszköz a térerő helyreállásáig képes tárolni az adatokat, így nincs szükség SMS kapcsolat használatára, az esetleges lefedetlen területeken sem.
A költségek szempontjából egy átalánydíjas GPRS kapcsolat használata mindenképpen optimálisabb, mint az SMS kommunikáció.
Természetesen azok a felhasználók, akik nem rendelkeznek telefonos PDA-val, saját SMS képes telefonukról is vezérelhetik égiPóráz eszközüket és saját telefonjukra (akár egyszerre több száma is!!) kaphatnak riasztást az eseményekről.

Miután a beállításokon túl vagyunk, végre kezdődhet az kukucskálás. Alap esetben az égiPóráz az utolsó rögzített pozíciót a "lekérdezés" funkcióval jeleníti meg. Az előre beállított kapcsolati formának megfelelően SMS vagy GPRS kapcsolat útján lekérdezhetjük egy kiválasztott eszköz pozícióját. Ezt a jelenleg legpontosabb közigazgatási térképet tartalmazó pMap alkalmazás (Útinfó klón.) segítségével azonnal grafikus felületen is láthatjuk.

A térkép felületen a lekérdezés után a pontos pozíció mellett az adott jármű pillanatnyi sebessége és haladási iránya is látható. A jobb felső sarokban a pontos pozíciót olvashatjuk le koordináta alapján is. A rendszeridő alatt láthatjuk az utolsó GPS fix mintavételezésének pontos idejét. Az alsó kezelőfelület segítségével zoomolhatjuk a térképet. A csillag gomb segítségével az utolsó lekérdezés adatait grafikus formában is láthatjuk.

Egy igen érdekes, és felettébb látványos funkció a "követés a térképen". Előre beállíthatjuk milyen időközönként és hány pozíciót szeretnénk kapni az eszköztől. A megfelelő beállításuk után a PDA készüléken futó térképes alkalmazás segítségével folyamatosan "online" nyomon követhető az eszköz. Ilyenkor tulajdonképpen a poziciók változásai megjelennek a megfelelő térképszelvényen, így látató a követett eszköz aktuális poziciója, sebessége is.
Fonos megjegyezni, hogy a kapcsolat típusától függően ez a funkció azért drága mulatság is tud lenni, hiszen ha SMS-ben kapjuk a poziciókat és nem GPRS kapcsolaton kereszül, az bizon minden egyes pozició esetén egy SMS küldésével ér fel. 20 másodpercenkénti követés esetén ez percenként 3 db elküldött SMS-t jelent. Éppen ezért az eszközt célszerű GPRS kapcsolaton keresztül lekérdezni, hiszen az átalánydíjas Internet kapcsolat esetén teljesen mindegy, mennyi adatot fogalmazunk percenként...
PARK üzemmód:
Az eszközön lévő nyomógomb, vagy küldhető SMS parancs segítségével aktíválhatjuk, illetve inaktíválhatjuk a "PARK" üzemmódot. Amennyiben ez az üzemmód aktív, az eszköz elmozdulásáról riasztó SMS-t kapunk! A szoftver jelenleg még egy igen furcs "értelmezhetetlen SMS" jelzővel látja el az üzenetet, de a fejlesztők ígéretei alapján a következő verzióban ezt megváltoztatják.


Összességében az eszköz és a hozzá mellékelt szoftver is beváltotta előzetes reményeimet. Vagyontárgyainkat megfelelő őrizettel láthatjuk el segítségével, különösebb külső beavatkozás nélkül is. A PDA-s alkalmazás gyermekbetegségeit a fejlesztők folyamatosan orvosolják, így hamarosan egy még felhasználóbarátibb környezetet használhatnak a felhasználók.
égiPóráz rendszer pro és kontra:
Pro:
- Nincs diszpécser és nincs diszpécser díj!
- Könnyű szerelhetőség (nem kell szétbontani a kocsit a beszereléshez)
- Mobilitás, széles körű használat (könnyen áthelyezhető más gépkocsiba, de akár vagyontárgyba is)
- Többsávú kommunikáció
- Egy mobiltelefonnal is használható
- Komoly support és technikai tanácsadás
Kontra:
- Kicsit még butácska kezelőszoftver
- Térerő hiányában nem minden eszköz képes a pozíció rögzítésére
- A kapcsolati sajátosságok miatt 30-40 másodpercen belüli sűrűséggel nem rögzít mindig biztonsággal.
- A webes kezelőfelület még elég puritán (a cíkk írása közben már megjelent a GPX knverzió lehetősége is a weboldalon és a fejlesztők ígéretet tettek számos más, javasolt újítás bevezetésére is)
Megrendelhető és kipróbálható itt. -
Ezt az email címet a spamrobotok ellen védjük, megtekintéséhez engedélyezd a JavaScript használatát
Találatok: 7450 |