PDA-PNA
Navigáció
Navigációs program körkép PDA-ra PNA-ra.
| Navigációs program körkép PDA-ra PNA-ra. |
|
|
|
| Írta Administrator | |
| 2007. február 13. | |
Úgy gondolom azzal nem mondok senkinek sem újdonságot, hogy a pda készülékek nagyszámú eladása mögött az egyik meghúzódó ok a navigációs programok gyors és töretlen térhódítása. A készülékek egyre nagyobb eladási mutatói jelentős árcsökkenéseket eredményezett és néhány új gyártó megjelenését, akik a vékonyabb pénztárcával megjelenő vásárlókat célozta meg, illetve azokat akik kizárólag a navigáció miatt vásárolnak pda-t.
Nekik ráadásul egy új alternatíva is felmerül a döntésnél, a PNA készülékek, amik mint nevük is mutatja kifejezetten navigációra lettek kihegyezve, felvértezve néhány multimédiás lehetőséggel. Én személy szerint a PDA-s változatot részesítem előnyben rugalmassága, bővíthetősége miatt, mert lehet hogy éppen nem használnánk ki minden lehetőségét, de előfordulhat, hogy később szükségünk lenne rá. Az árkülönbség pedig minimális. Egyes típusokat előrecsomagoltan lehet megvásárolni valamelyik navigációs programmal, de természetesen külön is hozzájuthatunk. A vásárlás előtti döntés megkönnyítése érdekében érdemes átgondolnunk, hogy hol szeretnénk használni a megvásárolni kívánt navigációval felvértezett eszközünket, ugyanis egy-egy helytelen döntés jelentősen megemelheti a végső árat és egy relatív olcsó gép egy rosszul megválasztott szoftverrel amit majd később le kell cserélnünk, máris drágább lehet egy jobb minőségű készüléknél, de a helyes gépmegválasztás megérne egy külön misét. Azonbam most maradjunk az eredeti csapásvonalon és koncentráljunk a térképszoftverekre. Egy navigációs programnál az első és legfontosabb szempont annak térkép alapanyaga és annak pontossága, mert hiába van navigációs programunk, ha annak gyenge lefedettsége miatt nem találunk a célponthoz. Továbbá nem elhanyagolható szempont a szoftver könnyű kezelhetősége. A kinézet és megjelenés gyakorlatilag már csak hab a tortán, amit általában a jelenleg piacon lévő navigációs programok több-kevesebb sikerrel teljesítenek. A kezelés is nagyjából hasonlatos a legtöbb szoftver esetében, mert a gyártók igyekeznek „meríteni” a többi program bevált dolgaiból. Az eltérések főleg a lefedettség terén tapasztalható, így vizsgáljuk meg a legnépszerűbb navigációs programokat ezen perspektívából anélkül, hogy pálcát törnénk valamelyik szoftver mellett. Jelen cikkemből szándékosan kihagyom a Garmin eszközöket, mert ugyan létezik lehetőség a Garmin térképek PDA-n történő futtatására, de csak külső program használatával, aminek legális vagy illegális megítélésébe nem mennék bele, továbbá úgy gondolom, hogy amennyiben igény lesz rá egy külön írás keretében ezt is megvizsgáljuk.
A tesztben a „nagy” és ismert programokat vizsgáljuk, kibővítve a magyar fejlesztésű szoftverekkel. ![]() Lefedettsége gyakorlatilag Magyarországra korlátozódik, de létezik hozzá kiegészítő térképként Horvátország, Szlovénia, Románia. A Nyugat Európai térképmegjelenés egyenlőre késik, habár a fejlesztő ígéri. Extrák: 3D-s objektumok Kompatibilis eszközök: PDA, PC ![]() A 6-os számozásnál járó szoftvert 3 változatban lehet kapni: PDA 6, Standard 6, Professional 6. A kisebb verziók funkcionalitásbeli és térképbeli hiányosságokkal rendelkeznek a nagyobb verziókkal szemben. Akiket érdekel a verziók közti különbség itt megnézheti: http://www.alturion.com/products/details.php?id=81 . Mivel a Teleatlas vagy a Navteq térképeket használják az adott régió függvényében, így elmondható hogy a szokásos Európai lefedettséget kapjuk: Anglia, Írország, Franciaország, Benelux államok, Németország, Ausztria, Svájc, Liechtenstein, Olaszország, Spanyolország és Portugália, Görögország, Dánia, Svédország, Finnország és Európa fő útvonalai, ami kishazánkra vonatkozóan meglehetősen szegényes. Extrák: TMC, időjárás jelentés, Traffipax előjelzés (adatbázis alapján), POI, saját kinézet (SKIN) kialakítási lehetőség Kompatibilis eszközök: PDA, PNA, PC ![]() ![]() Jelenleg a 6-os számozásnál tart. Lefedettsége: Anglia, Írország, Franciaország, Benelux államok, Németország, Ausztria, Svájc, Liechtenstein, Olaszország, Spanyolország és Portugália, Görögország, Dánia, Svédország, Finnország és Európa fő útvonalai. Továbbá kapható még hozzá Egyesült Államok, Kanada beleértve Alaszkát és Hawaii-t is. Magyarország csak főútvonal szinten, illetve gyenge lefedettséggel áll rendelkezésre. Extrák: TMC, Traffipax előjelzés (adatbázis alapján), POI, saját kinézet (SKIN) kialakítási lehetőség Kompatibilis eszközök: PDA, PNA, a gyártó oldalán írja a Mobil telefont is, de ez csak a Windows Mobile 5-öt futtató készülékekre igaz.
![]() ![]() A Falk Navigator azért lehet érdekes, mert a Nyugat-Európai lefedettség mellett egy (200 MB-os) Kelet-Európai lefedettséget is kínál az alábbiak szerint: Magyarország, Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Szlovénia (autópálya+főútvonal hálózat). A szoftver kapható a manapság divatos „dugj és menj” változatban, de megvásárolható cd-n is. Extrák: POI Kompatibilis eszközök: PDA, PNA, Smartphone, PC ![]() ![]() Talán azt is írhatnám, hogy ez az program amit majdhogynem nem kell bemutatni senkinek Nagyon erőteljes hazai marketingével gyorsan ismertté vált. A másik ok, hogy ez a szoftver is hazai fejlesztés. Lefedettség tekintetében pedig azt gondolom nem nagyon kell szégyenkeznie, mivel a nagy konkurensek Nyugat-Európai térképein kívül az IGO kínál elfogadható Kelet-Európai alternatívát, minek köszönhetően tőlünk nyugatra is igen népszerű lett a program. De nézzünk a lefedettséget: Andorra, Ausztria, Belgium, Bosznia és Herzegovina, Horvátország, Csehország, Dánia, Finnország, Franciaország, Németország, Magyarország, Olaszország, Luxembourg, Norvégia, Lengyelország, Portugália, Írország, Románia, San Marino, Szlovákia, Szlovénia (csak főútvonal hálózat), Spanyolország, Svédország, Svájc, Hollandia, és Anglia. Továbbá elérhatő Görögország, Törökország Albánia, Szerbia, Montenegro, FYROM, Bulgária (csak főúthálózat szinten). Lehetőség van kisebb térképcsomagok vásárlására is. Extrák: TMC, Traffipax előjelzés (adatbázis alapján), POI, saját kinézet (SKIN) kialakítási lehetőség Kompatibilis eszközök: PDA, PNA ![]() ![]() ![]() Úgy látszik, hogy a navigációs programoknál nagyon igyekszik mindegyik cég lépést tartani a másikkal és kiadni az aktuális saját verziót. Minő meglepő, hogy a Mobile Navigator is a 6-os számmal büszkélkedhet. Gyakorlatilag teljes Nyugat-Európai lefedettséget biztosít, illetve elérhető hozzá Csehország, Magyarország, Lengyelország, Szlovákia, Szlovénia részleges lefedettséggel és USA, Kanada is. Az egyes országok pontos lefedettségét itt lehet ellenőrizni. Ha Magyarországot nézzük elég siralmas a kép, de tőlünk nyugatabbra viszont szinte teljes a lefedettség. A program külföldi sikeréhez nagyban hozzájárul, hogy pl. a Fujitsu-Siemes gépekhez ezt a szoftvert csomagolják gyárilag. Extrák: TMC, Traffipax előjelzés (adatbázis alapján), POI, saját kinézet (SKIN) kialakítási lehetőség Kompatibilis eszközök: PDA, PNA, Smartphone, PC ![]() ![]() A Route 66 jobbról előz, már a 7-es verziószámmal büszkélkedhet. A térképadatbázis a Navteq-től származik és nyugati viszonylatban elég jó lefedettségűnek mondható, mint azt a mellékelt kép is mutatja. Ugyanerről a képről azonban az is kiderül, hogy Magyar viszonylatban erős kihívásokkal küzd. Extrák: POI Kompatibilis eszközök: PDA, PNA, Smartphone, PC ![]() Szintén hazai fejlesztésű szoftver ami jelenleg a 2.0-ás fejlesztési stádiumban tart. Lefedettségi viszonylatban könnyű helyzetem van mivel csak magyarországi térképadatbázis érhető el. Magáról a programról itt olvashattok egy tesztet.
Extrák: POI Kompatibilis eszközök: PDA, PC ![]() ![]() A Tom-Tom is régi motorosnak számít a térképprogram piacon. Jelenleg ő is a 6-os verziónál jár. Ők a Teleatlas térképeit használják. A program magyarul is kommunikál. A jelenlegi lefedettségi szint a következőképpen alakul: A: 99%, AND: 99%, B: 99%, CH: 99%, D: 99%, DK: 99%, E: 99%, F: 99%, FIN: 99%, FL: 99%, GB: 99%, I: 99%, L: 99%, MC: 99%, N: 99%, NL: 99%, P: 84%, RSM: 99%, S: 99%, SCV: 99%. A számunkra is érdekes Kelet-Európai régióhoz pedig: Lengyelország (34%), Csehország (99%), Magyarország (40%), Szlovákia (16%) kapható. Extrák: TMC, Traffipax előjelzés (adatbázis alapján), POI Kompatibilis eszközök: PDA, PNA, Smartphone Összeállításunkban a futottak még kategóriába megemlíthetnénk a Copilot, Mapsonic/ViaMichelin és még jó néhány programot, de ezek úgy gondolom számunkra nem képviselnek nagy jelentősséget. Összességében ha jelen összeállítást nézzük úgy gondolom érthetővé válik az IGO népszerűsége. Természetesen a döntést nagyban befolyásolhatja, hogy ki merre utazik gyakran, illetve az adott program mennyire kezelhető és pontos. Érdemes tehát először azt tisztázni, hogy melyek a számunkra érdekes régiók, és ezek szerint szelektálva kiválasztani a nekünk szimpatikus programot. Sok esetben jól jöhet még ha a döntés előtt élőben is kipróbáljuk az adott programot (biztosan valamelyik fórumtárs segít). További véleményeket és észrevételeket beszéljük meg a fórumban. Találatok: 46029 |
| < Előző | Következő > |
|---|
![]() | 2567 Összesen |
![]() | 0 Ma |
![]() | 0 Ezen a héten |
![]() | 0 Ebben a hónapban |
![]() | Legutóbb: allagaj1 |